Szórakozás

Lecsaphat a NAV Bódiék nyereményére

Adóznuk kell Bódi Gusztiéknak a Las Vegas-i kaszinóban nyert, közel félmilló forintnak megfelelő összeg után.

Bódi Guszti nem sokáig örülhetett a Las Vegas-i játékteremben nyert százezreknek. Igaz ugyan, hogy rámosolygott a szerencse, de a nyereményét itthon be kell vallania, és közel felét befizetnie az adóhivatalnak. Ráadásul még feketemunka gyanújába is keveredhet, ha nem tudja bemutatni a NAV-nak a kaszinó igazolását a nyereményéről.

Amerikai magyarok meghívására egy főzőverseny zsűritagja volt Margó, aki a magyaros ételek szakértőjeként utazott, természetesen Guszti is elkísérte.

” Las Vegasban bementem az első kaszinóba, bedobtam a gépbe öt dollárt, vagyis alig valamivel több mint ezerforintnyi összeget, és addig játszottam, amíg végül 1800 dollárt nyertem a nyerőgépen. Úgyhogy nagy volt az öröm – újságolta a zenész, akinek azonban az adótörvény szerint be kell vallania az Amerikában szerzett pénzt.

“A hazai legális kaszinókban a nyereményből levonják az adót, azonban a Las Vegas-i játéktermekben nyert összeg itthon jövedelemnek számít, ezért a személyi jövedelemadó-bevallás egyéb pontjában kell bevallani és összesen 43 százalék  adókötelezettség alá esik. Tételesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal  az egyéb jövedelmet nem látja, de egy vagyonosodási vizsgálatnál rákérdezhetnek az adóellenőrök. Minden összeget, ami jövedelem, igazolni kell, így a nyereményt a kaszinó nyugtájával. Nem elég a bemondás, hogy Vegasban vagy Monte-Carlóban nyerte valaki – magyarázta Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője a Blikknek.

A napilap Margót kérdezte, megőrizték-e az amerikai útjukon nyert pénzről a kaszinó igazolását. Ötszáznegyven dollárt, vagyis nagyjából 116 ezer forintot levontak a nyereményből, a maradékot adták oda, de erre nincsen bizonyíték. Küldtek egy kérdőívet, amit kitöltve vissza kellett juttatni, azon viszont semmilyen összeg nem szerepelt, ebből egy példányt eltettem. De miért kellene leadózni? – kérdezte Margó döbbenten az újságírót.  Majd megnézem a táskámat, ami akkor nálam volt, biztosan adtak róla valami papírt”  – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik