Szórakozás

Lekerül a képernyőről Hajdú műsora

teve(960x640)(2).jpg (tévé, )
teve(960x640)(2).jpg (tévé, )

Lekerül a TV2 műsoráról a Bűnök és szerelmek. A Hajdú Péter nevével fémjelzett műsor helyét március 4-től A 40 milliós játszma veszi át.

Az ismeretlen színészekkel és szereplőkkel futó Bűnök és szerelmek a nézettséggel nem igazán tudott harcba szállni a konkurenciával, ugyanis a legnézettebb napokon is csak körülbelül 880 ezer ember kapcsolt oda, míg az RTL Klub jócskán e fölötti adatokat hozott.

A készítők azonban állítják: szó sincs bukásról, csupán pihentetni akarják, hogy helyet kapjon a Rákóczi Feri által vezetett kvízműsor.

(Fotó: TV2)

„A Bűnök és szerelmek a heti átlagait tekintve szép nézettséget produkál, az pedig, hogy napi viszonylatban egy kicsit hullámzik a nézettség, teljesen természetes egy új sorozatnál – mondta el a Borsnak Nagy Tamás, a műsor kreatívproducere. – A sorozat tehát azt az átlagot hozta, amit elvártunk, és amit vártunk. Eleve így terveztük, hogy az indulás után két hónappal egy kis időre pihenni megy. Ez idő alatt az első két hónap nézői visszajelzései alapján változtatunk rajta. De majd visszatér!” Elárulta: továbbra is dolgoznak a projekten.

Hajdú Péter, a sorozat másik producere nem kívánt nyilatkozni a tévésorozat lekerülésének okairól, a TV2 illetékesei pedig szintén azt állítják: mindenképpen folytatják a vetítését.

„Tervezett volt a döntés. Március 4-től egy hónapon át ugyanebben a műsorsávban A 40 milliós játszma jelentkezik, hogy áprilistól aztán ismét visszaadja a helyét a Bűnök és szerelmeknek. A visszatérő epizódok gyártás alatt vannak, a rajongóknak nem kell aggódniuk, újabb, elképesztő fordulatok várhatóak a sorozatban” – mondta el a napilapnak Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik