Szórakozás

Meghalt „Virágh doktor”, a Szomszédok szereplője

Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György, aki többek között a Szomszédok című sorozatban alakította Virágh doktort.

Csűrös Karola és Molnár Piroska nem akarja elhinni, hogy öngyilkosságot követett el Kézdy György színművész. A Szomszédok népszerű Virágh doktora egy budapesti kórház ablakából vetette magát a mélybe és azonnal szörnyethalt. Kollégái nyilatkoztak a borsonline.hu-nak.

A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál – közölték a művészhez közel álló források.

Kézdy György, aki a Szomszédok című televíziós sorozat Virágh doktoraként szerzett nagy népszerűséget, egy fertőzés miatt feküdt az Uzsoki utcai kórházba, ahol pénteken hunyt el.

Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten. A wikipedián található adatok szerint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1962-ben. A Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1977 és 1978 között a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja volt, és játszott vendégként a Játékszínben is. 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1993-ban került a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott.

Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, a darabot 2010. júniusában mutatták be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik