Szórakozás

Csúnyán cserbenhagyták Erdélyi Mónikát

Erdélyi Mónika (Erdélyi Mónika)
Erdélyi Mónika (Erdélyi Mónika)

Kidőlt a Hal a tortán legfrissebb évadjának forgatása után Gáspár Laci, így másnap nem tudott elmenni a SuperTV2-n induló A Nagy Duett első próbájára.

A Hal a tortán forgatásán olyannyira jól érezte magát Gáspár Laci, hogy másnap nem tudott felkelni, így nem ment el A Nagy Duett próbájára.

“Tud valaki valamit Gáspár Laciról?” – kérdezgette Mónika idegesen, majd amikor kiderült, partnere aznap biztosan nem várható, ő is haza akart menni. “Visszajövök én is holnap! Laci nélkül nem tudom megcsinálni!” – mondogatta kétségbeesve Erdélyi, aki amúgy is tart attól, hogy elsőként kell távoznia a műsorból.

“Laci alázatos a munkában, de azzal, hogy most nem jelent meg, veszélyezteti az első szereplésüket, és kockáztatja, hogy idejekorán búcsúzniuk kell a műsortól” – mondta el a Blikknek Csík Sándor, a produkció énektanára. “Az amatőr énekesnek meghatározó élmény az első találkozás és az első összeéneklés. Fontos neki a támogatás, a biztatás, hiszen életében talán először kell több ezer ember előtt énekelnie. Mónika végül ügyes volt, de valóban rányomta a bélyegét az első próbára Laci hiánya” – tette hozzá.

“Én nem vagyok énekes, nem tudom, mit és hogy tegyek. Sanyi rengeteget segített, rá tudtam támaszkodni, de jobb lett volna, ha itt van Laci. Persze nem dőlt össze a világ, ilyen bárkivel előfordulhat” – vélekedik Mónika.

“A Hal a tortánt forgattuk, én láttam vendégül a társaimat. Hajnalig tartott a forgatás, és reggel egyszerűen nem bírtam felkelni. Sajnálom, hogy így alakult” – meaculpázott később Gáspár Laci.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik