Vagyis február 15. és 16. után 17-én vasárnap szintén színpadra lép a zenekar – árulta el a hónap elején a szervező ShowTime Budapest. A nagy érdeklődés magyarázata pofonegyszerű: a hazai rocktörténet egyik legfontosabb zenekara öt és fél év szünet után áll színpadra. Vagyis néma maradt, miközben dalaik népszerűsége, fénye továbbra sem kopott meg. Így hát a tripla koncertre most napi hat-hét órát próbál a Locomotiv GT;
A banda 1971-ben alakult, a jelenlegi felállás 1976-tól létezik: Presser Gábor (billentyűs hangszerek, ének), Karácsony János (gitár, ének), Somló Tamás (basszusgitár, szaxofon, ének), Solti János (dob). Eddig 13 stúdióalbumot készítettek.
Az LGT 1992-es búcsúkoncertjét a Nyugati pályaudvaron tartotta, – akkor bizonytalan időre függesztették fel a tevékenységüket – a két főpróbával és a két ráadással együtt egymás után öt este léptek fel, összesen mintegy 50 ezer ember előtt. 1999-ben a Felvonulási téren játszottak, 2002-ben és 2007-ben pedig a Hajógyári-szigeten. A csapat tavaly decemberben két szám erejéig már újra „összeállt” Zorán koncertjén. “Most többet akarunk játszani, mint az elmúlt alkalmakkor, tehát több mint három órát. Egyébként nem csak az Arénában nem játszottunk még, az elődjében sem léptünk fel soha” – árulta el a Nők Lapjának Presser Gábor.
Fotó: MTI / Kollányi Péter
A napokban a Híradónak pedig azt mesélte: “Kicsit féltünk attól, egyáltalán időszerű-e most LGT-koncertet rendezni, mert az ország nincs túl jó állapotban, az embereknek kevés a pénzük ilyesmire. De aztán hallgattunk a koncertszervezőkre, és végül nekik lett igazuk. Ezt igazolja a tripla koncert, amelyek közül az első kettőre már minden jegy elkelt.”
Az LGT 41 évvel ezelőtt egyfajta supergroupként alakult. Presser az Omegából, az azóta elhunyt Barta Tamás gitáros a Hungáriából, Frenreisz Károly basszusgitáros a Metróból, Laux József dobos szintén az Omegából igazolt át. Frenreisz 1973-ban, Barta egy évvel később, Laux pedig 1976-ban lépett ki.
Presser elárulta még, csak a mostani koncertek után döntik el, felgyülemlett-e annyi energia a LGT többhetes próbafolyamatán, majd az Aréna színpadán, hogy most ne intsenek búcsút egymásnak újra. Szerinte egyébként lehet, ma már nem lemezt kell eladni. „Egyszerűen új dalokat kell írni, és ezzel nincs is gond!”
A csapathoz számos sláger fűződik, köztük például a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Mindenki másképp csinálja, az Ilyen a boksz, Álom arcú lány vagy a Ringasd el magad. A zenekar első stúdióalbuma 1971-ben jelent meg (Locomotiv GT), a legutóbbi 2002-ben (A fiúk a kocsmába mentek).