Szórakozás

Zsírban akarták kisütni Magdi anyust

Fodor Zsóka akkor haragudott meg Sebestyén Balázsra, amikor az rádióműsorában azon viccelődött, hogy tehetné el láb alól a produkció Magdi anyust.

Sebestyén Balázs néhány éve saját reggeli műsorában négy órán keresztül viccelődött azon, hogy miként kellene eltenni láb alól Magdi anyust. A Barátok közt meghatározó karakterének halálát több mint száz módon képzelték el akkor, többek közt zsírban is ki akarták sütni szegény házmestert.

“Nem titkolom, nem esett túl jól, amikor az általam alakított szereplő halálán viccelődtek. A műsort hallgatva egy kicsit csalódtam Balázsban, de azóta szerencsére rendeződött a viszonyunk. Felhívott, hogy bocsánatot kérjen és most a Kód felvételén is nagyon kedves volt velem” – monda Fodor Zsóka a Hír24-nek.

(Fotó: RTL Klub)

Ma este mindenki láthatja a Kódban az egykori Magdi anyus és Sebestyén Balázs békülését, ugyanis a már hagyománnyá váló hétfői sztáradásban Németh Kristóf partnere Fodor Zsóka lesz.

“Első körben elgondolkodtam, mert már túl sokat voltam képernyőn, de nem bántam meg, hogy elmentem a Kódba. Az összes kalapomat leveszem Balázs profizmusa előtt, a legnagyobb műsorvezetők közé emelkedett, ráadásul jó barátom, Németh Kristóf oldalán játszhattam” – mesélte a színésznő, aki csak a Barátok közt után lett igazán jóban kollégájával.

“Kristóffal egy környéken lakunk, gyakran találkozunk és beszélgetünk. Akkor is kedveltük egymást, amikor hosszú évekig egy sorozatban játszottunk, de mostanában vált csak igazán szorosabbá a kapcsolatunk. Mindent tudunk egymás életéről, és gyakran kérjük ki egymást tanácsát, mielőtt meghozunk egy fontos döntést” – tette hozzá Fodor Zsóka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik