Szórakozás

Boltot reklámoz a Barátok közt elhunyt Magdi anyusa

Fodor Zsóka (Fodor Zsóka)
Fodor Zsóka (Fodor Zsóka)

A Barátok közt egykori Magdi anyusáért jobban kapkodnak a hirdetők, mint bármelyik fiatal pályatársáért. Egy új reklámban most spórolásra ösztönzi az embereket.

Fodor Zsóka volt már arca ételfutárcégnek, társadalmi kezdeményezéseknek és kiskereskedelmi üzleteknek is, most pedig újabban egy bolthálózatot hirdet.

“Egyre több színész vállal ilyesmit, köztük Kossuth-díjasok is. Nem gondolom, hogy szégyenkeznem kellene emiatt, sőt büszke vagyok arra, hogy olyan dolgokhoz adhatom az arcom, amiben hiszek. Annak idején a Barátok köztös szerződésem miatt nem lehettem cégek reklámarca, ezért természetes, hogy most lecsapnak rám” – mondta Fodor Zsóka.

A színésznő nem vállal el bármilyen reklámmunkát, ugyanis mielőtt igent mondana a felkérésekre, alaposan utánanéz a megbízónak.

“A mostani felkérésnél is az volt az első, hogy végigjártam a cég üzleteit. Ez nem egy filléres hálózat, de barátiak az árak és nagyon változatos a kínálat. Álságos lenne, ha azt mondanám, hogy azért vállaltam a reklámozást, mert eltökélt célom, hogy az embereket segítsem a spórolásban, pedig valahol talán ez is benne volt” – meséli Zsóka, aki még maga sem látta a néhány napja futó hirdetéseket.

A Barátok közt egykori Magdi anyusa egyedül él, nincs férje és gyermeke sem, ezért neki kifejezetten fontos, hogy takarékoskodjon.

“Ha leesek a lábamról, csak magamra számíthatok. Már évtizedek óta folyamatosan félreteszek, nem herdálom el a keresetemet, így majd lesz mihez nyúlnom, ha arra lesz szükség” – mondta Fodor Zsóka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik