Szórakozás

Jáksó: Nem tudok nőként gondolni Lolára

A műsorvezető fogadott lányának tekinti Lolát, akivel a generációs különbségek ellenére is remekül kijönnek.

Jáksó László és Lola már évek óta jó barátok, a műsorvezető pedig egyenesen fogadott lányának tartja a fiatal énekesnőt. Közeli viszonyuk egy rádiós beszélgetés után alakult ki, miután Jáksó meglepődve tapasztalta, hogy jól tud beszélni a slágfertignek titulált Lola.

Fotó: RTL Klub

“Én már tízéves korom óta hallgattam őt a rádióban, amikor egyszercsak behívott beszélgetni. Egy órán át dumáltunk, utána pedig a kiadónak a főnöke felhívott, hogy én vagyok az első, aki túléltem Jáksót az itteni énekesek közül. Azóta sokszor beszéltünk és találkozunk is egymással, gyakran szervezünk közös programokat. Nem gondoltam még rá úgy soha, mintha az apukám lenne, de ő sokszor hangoztatja, hogy a fogadott lányának tart” – mondta a Reggeliben Lola.

Jáksó és Lola kapcsolatán az énekesnő jelenlegi barátja, Brasch Bence is rajta tartja a szemét. Gyakran kérdezi az énekesnőt Laciról, sőt például a tévéműsor felvételére is elkísérte szerelmét.

“Ha a Bence féltékeny, akkor azt meg is érdemli. Lola bármennyire is szimpatikus, többek között a generációs különbségek miatt sem tudok rá nőként gondolni. Ő az én fogadott lányom és kész” – mondta Jáksó László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik