Szórakozás

Visszatér a képernyőre az RTL szerelmespárja

szerelem (szerelem, )
szerelem (szerelem, )

Hétfőtől minden héten egy-egy celebpáros teheti majd próbára tudását és memóriáját az RTL Klub közkedvelt kvízshow-jában, A Kódban.

Az első adásban a sokak által az X-Faktor szerelmespárjának titulált, Istenes Bence és Csobot Adél kettőse mérettetik majd meg.

“Oda akartuk tenni magunkat, ezért szerettünk volna gyakorolni a játék előtt, de rájöttem, hogy erre nem tud készülni az ember. Túl sok területen kellett volna jártasnak lennünk, ezért csak a szerencsében bíztunk. Mindkettőnk memóriája nagyon jó, de azért előre megbeszéltük, hogy jelezzük a másiknak, hogy vissza tudjuk-e mondani a kódlistát” – mondta Istenes Bence.

(Fotó: RTL Klub)

“Az elején még nagyon izgultam, volt bennem egy kis természetes izgalom. Aztán ez amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Magával ragadott a játék, és minden percét tudtam élvezni. Bencével jól kiegészítettük egymást, előfordult, hogy volt, amiben ő volt otthon jobban, volt, amiben én. Így aztán nem vitáztunk, egymást támogatva játszottunk és próbáltuk memorizálni a kódlistát” – mesélte Adél a Hír24-nek, akinek Istenes Bencével való játékát hétfőn este 19:10-től követhetik nyomon a nézők A Kódban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik