Szórakozás

Tragikus autóbaleset: meghalt egy kisbaba is Karcagon

Öt ember, négy felnőtt és egy csecsemő halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében.

A 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármű vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette.

Az eddigi információk szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval.

A vétlen járműben öten utaztak, négy felnőtt a helyszínen meghalt, egy csecsemőt életveszélyes sérülésekkel  mentőhelikopter vitt Debrecenbe, a Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.

Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője újságíróknak elmondta, hogy a körülbelül hat hónapos fiúgyermekkel  8.36 perckor érkeztek meg a mentők, és már akkor tudható volt, hogy a gyereknek súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is eltört, az agytörzs “szinte megsemmisült”. Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek az életéért, de 11.52-kor meghalt.
A terepjáróban utazó három ember közül senki sem sérült meg.

A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy a francia rendszámú személygépkocsit egy moldáv állampolgár vezette, a férfit őrizetbe vették.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés végéig teljes útzár volt érvényben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.