Szórakozás

Megszólal Oláh Gergő: “A végén majdnem feladtam”

Olah-Gergo(960x640).jpg (Oláh Gergő)
Olah-Gergo(960x640).jpg (Oláh Gergő)

Nem gondolta, hogy nyerhet, Antal Timi nevét vízionálta a borítékba. Interjú a hitről, soha nem látott milliókról és a mesebeli legkisebb fiú legendájáról.

Idén nyáron is több ezren jelentkeztek az X-Faktor harmadik szériájába, hogy egy egész ország előtt megmutathassák tehetségüket. Csaknem fél évet kellett várni arra, hogy kiderüljön: ezúttal sem született “médiatörténeti” pillanat, a 2012-es X-Faktor győztese ismét egy férfi, a karancslapujtői közmunkás, Oláh Gergő lett. Geszti Péter mentoráltja első interjúját – rögtön a finálé után – a Hír24-nek adta.

Egy éven át havi egymillió forint, egy álomutazás és egy luxusautó. Felfogtad már, hogy az egykor az utcán faleveleket gereblyéző fiúból hirtelen milliomos lett?

Nem, pedig folyamatosan azt mondogatja mindenki, hogy “megnyerted az X-Faktort!”, de én még most sem hiszem el. Hatalmas érzés és hatalmas dolog. Egy álom vált valóra azzal, hogy végül sikerült.

Mikor érezted először azt a verseny alatt, hogy összejöhet?

Soha nem gondoltam volna, hogy megnyerhetem. Nagyon reménykedtem abban, hogy valameddig eljutok majd, és hogy talán annyi is elegendő lesz ahhoz, hogy megváltozzon a saját és a családom élete. Most is, a fináléban – amikor Timivel arra vártunk, hogy Ördög Nóra kibontsa a borítékot – azt éreztem, hogy nem az én nevem szerepel a papíron. Belenyugodtam, és tulajdonképpen akkor, ott, feladtam a versenyt. Majd két másodperc múlva meghallottam, hogy a nevemet ordítják. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt. Kitört belőlem az öröm és minden addig felgyülemlett feszültség.



Szinte fej-fej mellett haladtatok Antal Timivel a szavazatok számát tekintve. Szerinted végül mi döntött a javadra?

Nehéz kérdés. Egy biztos: nagyon akartam hinni a győzelemben. Egy bibliai idézet szerint a hit cselekedetek nélkül halott. És amellett, hogy hittem, nagyon akartam tenni is a sikerért. Szerencsére mentorapám, Geszti Péter segített ebben. Csodálatos volt számomra, hogy megismerhettem őt. Rengeteget tanultam tőle. Akkor is éreztem a támogatását és a szeretetét, amikor nem volt velem. Mindenkinek azt kívánom, hogy ismerjen meg egy olyan embert, mint ő.

Hogy érzed, elérted a célodat? Sikerülhet végleg kitörnöd a közmunkás hétköznapokból?

Ez nem kérdés. Már most ki merem jelenteni, hogy megváltozott az életünk. És végre el tudom mondani, hogy végigcsináltam valamit. Befejeztem, amit elkezdtem, ráadásul sikeresen. Eddig soha semmit nem csináltam végig. Van egy OKJ-s szakmám, gyermek- és ifjúsági felügyelő, ez az egyedüli, amit nem hagytam félbe. Már régóta szerettem volna valami fontosat csinálni, aminek van eredménye, ami kézzel fogható. Most végre összejött.

Nem tartasz attól, hogy ideig-óráig tart majd a hirtelen jött népszerűség?

Nagyon bízom benne, hogy hosszú távon is profitálni tudok majd a műsor nyújtotta lehetőségekből. A magam részéről legalábbis mindent meg fogok tenni ennek érdekében.



Mi lesz a 12 millió forint sorsa?

Nagyon szeretnék saját otthont biztosítani a családomnak. Ami végre nem egy albérlet. Ahol nem függünk másoktól, és ami olyan, amilyennek mi megálmodtuk. Szeretném végre megélni azt a pillanatot, hogy hazamegyek, kinyitom az ajtót, és tudom, hogy amit látok, az mind a miénk. Hogy elmondhassam, igen, ezt Isten segítségével mi teremtettük meg. És persze rengeteg mindenre szükségünk van. Például bútorokra, játékokra a gyerekeknek, mert eddig ezeket nem igazán engedhettük meg magunknak. És szeretnék majd valahova elutazni a feleségemmel.

Egy álomutat már nyertél.

Tényleg! El is felejtettem. És egy autót is, ha jól tudom. Egyszerűen hihetetlen! Minél előbb elkezdem majd a tanfolyamot, hogy meglegyen a jogosítványom. Most ez is az elsődleges célok között szerepel.



Mozgalmas és egyúttal nehéz időszak elé nézel: fellépések, lemezfelvételek, turnék, KRESZ-tanfolyam. Nem lesz könnyű neked és a családod számára sem. Készen álltok rá?

Szerintem igen, bár pontosan nem tudom, hogy mi vár ránk. Abban viszont biztos vagyok, hogy olyan család áll mögöttem, hogy semmi gondunk nem lehet. Mindent meg fogunk tudni oldani. Ha azt kibírtuk, hogy több hónapon keresztül alig láttuk egymást, hogy nem lehettem a feleségem és a gyermekeim mindennapjainak a részese, akkor innentől kezdve bármi jöhet. Hiszem és tudom, hogy kitartunk egymás mellett, és semmi gond nem lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik