Szórakozás

Mindenki örülhet: Zámbó Krisztián kiesett az X-Faktorból

Zambo-Krisztian(430x286)(1).jpg (zámbó krisztián)
Zambo-Krisztian(430x286)(1).jpg (zámbó krisztián)

Teljesült a közakarat, távozott az RTL Klub tehetségkutatójának legmegosztóbb versenyzője. Zámbó Krisztián örül, hogy átadhatta helyét a jobbaknak.

Repül az idő, már csak három hét van hátra az X-Faktorból. A tehetségkutató szombati adásában már csak hat énekes állt színpadra és küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. A nézők szavazatai alapján az utolsó két helyen Keresztes Ildikó két mentoráltja, Stone és Zámbó Krisztián végzett. Ildikót szokás szerint nagyon megviselte a párbaj, ez az élő show sem múlhatott el sírás nélkül.

Stone és Krisztián utolsó produkciója után Nagy Feró, Geszti Péter és Malek Miklós is úgy döntött, Jimmy fiának kell hazamennie. A párbaj után Keresztes Ildikónak így nem kellett választani versenyzői között, de a Coolon futó After X-ben, az X-Faktor háttérműsorában elmondta, mindkét énekesre nagyon büszke, de Zámbó Krisztiánra szavazott volna ő is. Úgy érezte, egyre inkább méltatlan helyzetbe került a 32 éves fiatalember, egyre több támadás érte, miközben Stone ugyanolyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.

“Annak a gondolata, hogy alhatok egy egész napot már eleve felüdít. Bárki bármit is gondol rólam, egy csodálatos dolog, hogy itt lehettem. Úgy érzem, hogy úgy is fejeztem be, ahogy kellett és emiatt nagyon boldog vagyok. Nem bánok semmit, azt sem bánom, hogy kiestem. Végre sok emberrel le tudok ülni és el tudom mondani, hogy min mentem keresztül az elmúlt nyolc hónapban, mert azt hiszem azóta tartott ez az egész hercehurca. Megmondom őszintén, én megkönnyebbültem. Nem azt tudtam teljesíteni a verseny közben amit valóban szerettem volna. Örülök, hogy át tudtam adni azoknak az embereknek a helyet, akik nálam jobban teljesítettek. Megígérem, hogy nem fogok eltűnni nyomtalanul!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott az X-Faktortól Zámbó Krisztián az After X-ben.


Ezután szürkébb lesz az X-Faktor. A tehetségkutató legmegosztóbb versenyzőjének távozása miatt az egész internet pezsgőt bontott, örömködő bejegyzések ezrei születtek a műsor után. A kérdés már csak az, hogy az eddig legtöbbet cikizett Zámbó Krisztián helyett kit zrikálnak majd jövő héten.

Jövő szombaton 19.30-kor a nyolcadik élő show-val folytatódik az X-Faktor 2012 az RTL Klubon, immár a legjobb öt versenyzővel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik