Belföld

Összefogott Keresztes Ildikó és Caramel

caramel (molnár ferenc caramel, )
caramel (molnár ferenc caramel, )

Több százan támogatták a munka nélkül maradt újságírókat a csütörtök esti segélykoncerten.

Két-háromszázan mentek el az eseményre, amelynek bevételét az állástalan újságírók kapják. A rendezvényen azonban elhangzott, hogy a támogatók száma ennél több, mivel sokan úgy is ajánlottak fel pénzt, hogy aznap este nem tudtak elmenni.


A képre kattintva megnézheti a fellépőket! – Fotó: Kummer János

A szolidaritási akciót júliusában hat szakmai szervezet hirdette meg, „Zenészek az újságírókért, az újságírók egymásért” alcímmel. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Protestáns Újságírók Szövetsége, a Tudományos Újságírók Klubja és a Magyar Sportújságírók Szövetsége azért fogott össze, mert – mint mondják – naponta érkeznek hírek újságírók, médiaszakemberek elbocsátásáról, és a munkanélküliségtől fenyegetve végzik munkájukat azok is, akiknek még van állásuk.

Az „Összefogunk!” címmel megtartott koncerten azt hangsúlyozták, hogy „a hazai média állapota inkább indokolná minőségi alkotómunkát végző kollégák bevonását, mint létszámcsökkentést”.

A koncerten olyan neves zenészek léptek fel, mint a Republic, Oláh Ibolya, Molnár Ferenc Caramel, Keresztes Ildikó, Balázs Fecó, Benkő László, Jankai Béla, Somló Tamás és Mihály Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik