Szórakozás

Norbi: Két nap választott el a haláltól

Schobert Norbert (Schobert Norbert)
Schobert Norbert (Schobert Norbert)

Norbi és felesége, Rubint Réka az utóbbi napokban szinte alig kommunikáltak facebookos oldalukon. A fitneszguru utoljáról arról vallott, hogy újra ágynak esett, azóta kiderült, nagy volt a baj, kórházba került.

Schobert Norbi most ismét a Facebookon magyarázta eltűnésének okát és arról is ír, hogy véleménye szerint mi vezetett állapota romlásához.

“Amikor önszántamból, erőben és egészségben vállaltam, hogy megszabadulok egy születési hibától, egy szívben lévő időzített bombától, nem gondoltam volna, hogy akkor ér a legaljasabb támadás, amikor a leggyengébb vagyok. Talán a lelkem legmélyén számítottam még emberségre és némi szolidalitásra. Három héttel a műtét után, már vidáman, frissen, sportosan és kiváló kontroll eredményekkel vetettem bele magam a munkába, találkozásokba. Közeledtem az álmom felé, hogy a Fittarénán 5 ezer ember elé újra Réka mellé állhatok a színpadra” – kezdett bele Norbi.

“Ekkor ébredtem a sajtóhadjáratra, hogy Norbi termékei tocsognak a transzzsírban, mivel az OÉTI kiposztolta két régi müzlim egy szégyenlistára”  – folytatta. ” Közben valaki simán lementett egy logót és valami paraszt hozzászólást írt az oldalamra a nevemben és fura módon erről a rémtettemről egyből gyűlölet FB-oldalt hozott létre” – magyarázza az okokat Norbi.

“Elkezdtek kimaradni az éjszakáim, zakatoltam. Éreztem, hogy nem vagyok még erős, de életem árán is védenem kell a munkám, a becsületem, a családom. Megjelentek a hőemelkedések. Sokan belinkelték az oldalamra az ellenséges cikkek tömegét. Olvastam, szédültem.  Fájt a hátam, a mellkasom, már öt napja lázas voltam és a labor gyulladást mutatott. Azonnal visszafektettek a kórházba, amitől rettegtem. Hétvégén újra fel akartak nyitni, mert legyengült immunrendszerem, a stressz balkamr vizet, 39 fokos lázat, szívburok gyulladást hozott. Infúzió, beépített kanül és olyan remegés, hogy rugdaltam az ágyat és egy poharat nem tudtam megfogni. Soha nem volt ilyen halálfélelmem és soha nem voltam ilyen igazságtalan módon megalázva” – ír betegségéről Norbi.

A fitneszguru úgy véli, rosszakarói, ellenségei miatt került újra élet és halál közé, Rubint Réka pedig elmondta, bármennyire is óvja, védi férjét, nem tilthatja meg neki, hogy Facebook-postokat olvasson, amelyek nagy stressznek teszik ki. Réka arról is beszélt, bár tudja, hogy a jóisten tanítási szándékkal tolja az ember elé a problémákat, de az az utóbb időszakuk hihetetlenül kemény volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik