Szórakozás

Pintácsi Viki bűncselekmény áldozata lett

Privát és rajongói Facebook-oldalán kért segítséget az énekesnő. Pintácsi Vikiék otthonát ugyanis kipakolták.

Rettenetesen kiborult PIntácsi Viki. Dühét és fájdalmát pedig többek között a Facebookon is közzétette, hátha segítséget kaphat. Az énekesnőt kifosztották, ráadásul éppen addig, amíg leukémiából gyógyuló kisfiát a kórházba vitte.

“Sajnos újabb bizonyíték született arra, hogy az emberi aljasság határtalan! Szerdán, amíg Viktorral a Tűzoltó utcában ültünk egész nap egy utolsó, fontos műtét miatt, totál üresre pakolták a házunkat. Ne haragudjatok, hogy megosztom Veletek, és az első sokkon már túl vagyok, de azt remélem, hogy a rengeteg számunkra mégoly értékes dolog közül megkerülhet valami, főképp ami vagy a gyermekeimé vagy számomra munkaeszköz” – írja VIki.

“Háromgyermekes anyaként – úgy, hogy közben még egy súlyos betegségen is túl vagyunk a kisfiammal – nem teszem hátra a kezeim, hogy márpedig nekem elég munka három gyermeket tisztességben nevelni… Igyekszem dolgozni, kreatívnak lenni és tenni azért, hogy a gyermekeimnek mindent megadhassak. És akkor most a munkám lehetetleníti el valaki, aki csak úgy elveszi másnak egy élet munkájával megszerzett munkaeszközeit és a gyermekei játékait.
Nem hiszitek el, de kicipelték a lakásból a kanapénkat, a szárítógépemet és a hűtőt is,  De igazából nem ezek érdekelnek…” – folytatja Viki.
Az énekesnő Facebook oldalán pontos listát írt arról, mit szeretne visszakapni, melyek azok a személyes tárgyak, illetve munkaeszközök, amelyek fontosabbak számára, mint a háztartási gépek, bútorok. Ilyen például egy laptop, amelyen a kis Viktor játékai, valamint első szerzeményei is rajta vannak.


Viki barátaival és imerőseivel azt is megosztotta, hogy a hatóságok szerint az ilyen rablás egyáltalán nem ritkaság. “Állítólag egyébként úgy csinálják ezt manapság, hogy fényes nappal költöztetésnek álcázzák” – mesélte, és hozzátette, az ő esetükben még könnyebb helyzetük volt a tolvajnak, ugyanis alig van szomszédjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik