Szórakozás

Verték és kínozták Müller Attila hűséges társát

A műsorvezető három hónapja fogadta be a hároméves Főnixet, akivel azóta elválaszthatatlan társak lettek.

Müller Attila is tagja a Tetovált Állatmentőknek. Az egyesület tagjai olyan háziállatokat mentenek meg, akiket nem megfelelő körülmények között tartanak. Ha ilyen esetet fedeznek fel, először csak figyelmeztetik a gazdákat, végső lépésként pedig el is vehetik tőlük a háziállatokat. Főnix, a tévés mostani kutyája is borzasztó körülmények közül jön. Attila elmondta, hű társát korábban éheztették, verték és rövid pórázon tartották.

„Főnixet az egyesület tagjai mentették meg a borzalmas körülmények közül, ám az érte jelentkező új gazda mégsem tudta vállalni a gondozását. Gyorsan kellett cselekedni, én pedig elvállaltam, hogy gondozom addig, amíg nem jelentkezik érte valaki. Időközben viszont annyira egymáshoz nőttünk, hogy nálam maradt” – mondta a Hír24-nek Müller Attila.

A hároméves keverék kutyus már három hónapja van a műsorvezetőnél, azóta elválaszthatatlanok lettek. Főnix imád a kertben szaladgálni és játszani, s nagyon okos is. Még az is lehet, hogy Müller Attila kihasználja Főnix képességeit, és hamarosan együtt mennek majd vadászni.

„Imádok az erdőben lenni. Általában csak hajtóként veszek részt a vadászatokon, de jövőre már szeretnék íjjal lőni, ebben pedig a kutyám is óriási segítségemre lehet. El fogom vinni egy vadászkiképzésre” – árulta el Müller Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik