Szórakozás

Újabb titkok Szinetár és Bereczki válásáról

szinetár-bereczki (szinetár dóra, bereczki zoltán, )
szinetár-bereczki (szinetár dóra, bereczki zoltán, )

Amióta sajtóközleményben tudatta Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, hogy elválnak útjaik, sokan találgatják, vajon van-e még visszaút. Az egykori sztárpár a Story magazinnak elmesélte, a szeretet megmaradt köztük, de a varázs elmúlt.

A Story magazinnak adott exkluzív interjút Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. A színész-énekes elmondta, nagyon sokszor próbálták megmenteni a kapcsolatukat.

“Küzdöttünk érte, ki-ki a maga módján és a maga eszközeivel, nem akartuk, nem mertük feladni. Hiszen benne volt annyi minden. Azt hiszem ma már, talán túl a nehezén nem túlzás azt mondani, hogy mindent megtettünk. De volt egy pont, amikor nagyjából egy időben rájöttünk, hogy valami elveszett, megváltozott, odalett, amit már nem lehet visszahozni. Innen kezdve ez már nem akarat kérdése” – nyilatkozta Zoli.


“Ez egy sokszorosan és alaposan átgondolt döntés volt, nem valamiféle indulatok következménye. És akkor már abban is biztosak voltunk, hogy rengeteg dolog továbbra is mindörökre összeköt minket” – tette hozzá.

“Amikor éreztük, hogy a szerelmünk menthetetlen, közösen hoztuk meg életünk egyik legnehezebb döntését. Akkor valami elveszett ebből a kapcsolatból” – vélekedik Dóra, és azt is elmondta, a színpadra még mindig boldogan állnak együtt.

A színésznő arról is beszélt, hogy bármi is van közöttük, a mai napig számíthatnak egymásra, és nem hibáztatják a másikat a szerelem elmúltáért.

Részletek a Story magazinban!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik