Szórakozás

Itt az újabb színházi sztárbotrány

Zentai Márk tudta nélkül a fotójával hirdettek egy zenés darabot. A FAME-RENT, A hírnév ára című előadás egyik főszereplőjeként feltüntetett énekes semmit sem sejtett az egészről.

A mai napig is megtalálható a József Attila Színház honlapján és tucatnyi más jegyárusító helyen az a hirdetés, amelyen három sztárt, Dér Henit, Puskás Petit és Zentai Márkot tüntetik fel a FAME-RENT, A hírnév ára című előadás főszereplőjeként. Márk rajongói megdöbbenve vették tudomásul, hogy az énekes nem jelent meg állítólagos szombati színházi premierjén. A Hír24 utánajárt az esetnek.

“Márk még augusztus első napjaiban személyesen döntött úgy, hogy a színház helyett zenekarával dolgozik. Nem ragadhatom meg hajánál fogva, hogy jöjjön, ha nem szeretne. Nagyon tehetséges, ezért sajnálom, hogy így alakult. Mindennek ellenére azonban Márk hiányát nem érezte meg a produkció, telt ház előtt játszottuk a darabot” – mondta a Hír24-nek Miklós Tibor producer.

A producer azt mondja, még októberben leadta a módosított szórólapot, amelyen Zentai Márk már nem szerepelt. Ennek ellenére azonban valamiért mégsem történt meg a csere, a mai napig mindenütt az ő fotójával hirdetik a darabot. Miklós Tibor szerint a színház mulasztása, hogy nem cserélték le a hirdetést.

A szombati előadás után az is kiderült, hogy a továbbiakban a FAME-RENT, A hírnév ára nem kerül többször színre a József Attila Színházban. Miklós Tibor elárulta, hogy a tervek szerint havi két előadás is lett volna, azonban anyagi okok miatt más helyszínt kell keresnie a vendégelőadásnak. A producer már nem tudta vállalni azt az anyagi terhet és kockázatot, amit a József Attila Színházban kellett volna. A Hír24 megtudta: az előadás a telt ház ellenére nem hozta meg a várt bevételt, ezért a producernek hitelt kellett felvennie, hogy kifizethesse a szereplők és a stáb gázsiját.

“Már az első próbák alatt éreztem, hogy a felkészülés túl sok időt vesz el az életemből. A színház túl komoly munkát és odafigyelést igényelt volna tőlem, azonban a jelenlegi helyzetemben ezt nem tudtam vállalni. Amikor ez kiderült, azonnal jeleztem. Nem értem, hogy miért maradt a fotóm a plakáton. Ez amatőrizmus lehet, vagy talán reklámfogás volt. Sajnálom, ha hiányoztam a közönségnek” – mondta Zentai Márk.

Márk szerepében végül Kiss Ernő állt színpadra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik