Szórakozás

Számos új perre számíthat Stohl – Még mérlegel a bv.

stohl andrás (stohl andrás, )
stohl andrás (stohl andrás, )

A független jogászszakértő szerint – aki elolvasta Stohl András második könyvét – nem lehet kizárni, hogy a színészt többen is beperlik majd a Magyar börtönpokol című kötetben leírtak miatt.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) attól tette függővé, hogy perlik-e a színészt, hogy pontosan miket írt le a könyvben. Ahogy fogalmaztak, ehhez szeretnék megismerni a könyv teljes tartalmát. Mivel a kötetet az elmúlt héten mutatták be, így ismét megkerestük a BVOP-t, és feltettük a kérdést: sikerült-e elolvasniuk a könyvet, döntöttek-e a jogi lépésről? Erre csupán azt a választ kaptuk: amint megszületik a hivatalos álláspont, értesíteni fogják a Hír24-et. Egyesek szerint ez nem jó előjel a színész számára, ugyanis vélhetően a BV most jogászokkal tanulmányoztatja az írást, és keresik azokat a részeket, melyek perelhetők. Ez persze csak tipp, még az is lehet, hogy végül nem foglalkoznak a dologgal.

Ám a jogászszakértő szerint nem csak a bv perelheti be Stohlt. A könyvben több hírességet is megemlít név szerint, akikre nem éppen hízelgő megjegyzéseket tesz. Ilyen például Ördög Nóra vagy Pörzse Sándor, akiknek a szakember szerint szintén lenne jogalapjuk a pereskedésre.

De számos őrt is megemlít a híresség a Magyar börtönpokolban, akik ugyan nincsenek nevesítve, de azért felismerhetők, főként azok számára, akik együtt dolgoznak velük.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy végül valóban bíróság elé viszik-e a színész-műsorvezetőt, aki, mint tudjuk, nem akart botránykönyvet írni, és csak azt mesélte el, ami az igazság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik