Szórakozás

Stohl Ördög Nórának is beszólt Ruttner után

stohl andrás (stohl andrás, )
stohl andrás (stohl andrás, )

Bár Stohl András kijelentette, nem akart botránykönyvet írni, ehhez képest már is nagy vihart kavar a Magyar Börtönpokol című Szalai Vivien által írt könyv. Egyebek mellett RTL-es kolléganőjét, Ördög Nórát is megemlíti Stohl a könyvben.

A legnagyobb vihart eddig a Ruttner György ügyvédről írt fejezett kavarta. Abban a színész keményen bírálja a jogászt, aki többször is a tudta nélkül nyilatkozott a sajtónak. Bár Stohl a Hír24 érdeklődésére azt mondta, nem balhézott össze védőjével és a jövőben is együtt dolgoznak, azért továbbra is arról suttognak, a híresség és Ruttner György kapcsolata megsínylette a börtönlétet. Azt, hogy a műsorvezető bizony ki volt akadva védőjére a börtönben, cellatársa, Zoltán is megerősítette a Frizbiben.

Ügyvédje mellett Pörzse Sándorra is ráhúzza a vizes lepedőd Stohl András második könyvében. És ha azt hisszük, itt véget ért a sor, tévedünk. A könyvet böngészve találtunk egy olyan bekezdést is, melyben az RTL Klub műsorvezetője kolléganőjét, Ördög Nórát bírálja.

„Este kondi, fürdés aztán nézzük az X-Faktort. Nórinak hülyén áll a lenyalt séró. Nem tudom, miért borzolja a nézők kedélyét az ízlésficamos frizuráival. Megint kap majd hideget-meleget az interneten” – olvasható a könyvben.

Természetesen Ördög Nórát is megkerestük a témában, de ő azt üzente, nem szeretne reagálni Stohl soraira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik