Szórakozás

Stohl meghökkentő dolgot állít Pörzse Sándorról

Stohl András a könyvében azt állítja, hogy Pörzse Sándor évekkel ezelőtt telefonon hívogatta őt, mert RTL-es munkát szeretett volna, de ebből végül nem lett semmi.

Stohl András Magyar börtönpokol című könyvében hosszasan ír az őrökkel való viszonyáról. Sokójukkal közeli kapcsolatot alakított ki, míg másokkal hullámzó volt a viszonya. Egyikőjük egy alkalommal arról mesélt a színész-műsorvezetőnek, hogy sosem néz kereskedelmi televíziót és bulvárellenes is.

“Délután a cellám ajtajában megjelent egy felügyelő, az, aki reggel váltásnál úgy köszönt be hozzám a cellába: ‘Maga járt már itt nálunk, ugye?’ Akkor azt gondoltam, provokál a hülye, de kiderült, hogy meggyőződésből nem néz tévét, nem olvas bulvárt. Ha rajta múlna, az összes tévést fegyházba, a vezetőket pedig szigorított fegyházba zárná minimum tíz évre…” – írja Stohl.

Így került szóba, hogy a felügyelő szerint Pörzse Sándor karakán ember. A politikus ugyanis az őr szerint nem akar kulturprostituált lenni, nem vesz részt ebben az egészben. Stohl András azonban másképp tudja. Állítólag Pörzse korábban a legnagyobb kereskedelmi tévében szeretett volna szerepelni.

“Elmeséltem neki, hogy ehhez képest Pörzse úr ezelőtt hét évvel engem hívogatott telefonon, hogy valahogy ajánljam be az RTL-hez bármilyen munkára, csak ott lehessen a tűz közelében. Hál’ istennek az RTL hallani sem akart róla. Szóval úgy könnyű szűznek maradni, ha senki sem akar megbaszni” – válaszolt felügyelőjének Stohl András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik