Szórakozás

Zámbó Krisztián segítséget akar! Durván kapott

Nem akar édesapja másolata lenni, de számít a Jimmy-rajongók SMS-szavazataira. Győzni és bizonyítani jött az X-Faktorba, a negatív kritikákkal pedig nem foglalkozik.

Kevés olyan énekes fordult meg az X-Faktor előző két évadában, aki megosztóbb lett volna az egészen az élő show-kig menetelő Zámbó Krisztiánnál. Továbbjutását a Táborban nyújtott, a közönségnek és a mentoroknak egyaránt csalódást okozó teljesítménye sem veszélyzetette, Keresztes Ildikó magabiztosan választotta csapatába – Stone és Lass Bea mellé – a 32 éves énekest.

A döntés óta az internetet ellepték az elégedetlenkedő kommentek. Vannak, akik szerint Zámbó Jimmy fia csupán elhunyt édesapja emlékének köszönheti, hogy még mindig a képernyőn van. Szerintük Krisztián egyáltalán nem tud énekelni, éppen ezért a legjobb tizenkettőbe juttatása elhibázott és – a többi jelentkezővel szemben – igazságtalan döntés volt.

Krisztián bár elismeri, nagyot hibázott a Robbie Williams-dalnál, és rengeteget kell még tanulnia, nem foglalkozik a negatív kritikákkal. Győzni jött az X-Faktorba, és most csak erre akar koncentrálni.

“Volt egy hibám, amit elkövettem, hetek kellettek, amíg fel tudtam dolgozni, de végül sikerült. Az egyik legnagyobb tanárom – ebből a szempontból is – az édesapám volt. Ő is megosztó ember volt, és mindig figyeltem, ő hogyan kezeli ezeket a helyzeteket. Megtanultam tőle, hogy csak az a lényeg, én mit érzek belül. Éppen ezért nem figyelek a kritikákra, a fontos az, hogy Keresztes Ildikó meglátta bennem a szikrát, azt a bizonyos x-et, és most mindketten azért küzdünk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlem.  Remélem, hogy pozitívan rá tudok majd cáfolni a fanyalgókra, és be tudom nekik bizonyítani, hogy megérdemelten jutottam tovább” – nyilatkozta lapunknak a Király fia.

Krisztián nem tagadja, a siker elérésében számít a Jimmy-rajongók ma is népes táborára, de nem győzi hangsúlyozni, hogy nem akar édesapja helyébe lépni, a saját útját szeretné járni.

“Nem vagyok álszent, nagyon számítok a szavazataikra. Nagyon szeretnék győzni, most csak ezért harcolok. Viszont fontos, hogy én sosem leszek Jimmy, ezt ne is várják el tőlem” – magyarázta az énekes, aki mellett mentora, Keresztes Ildikó is teljes vállszélességgel kiáll.

“Az a jó előadó, aki megosztó, és akiről beszélnek. Mert azt, akit mindenki szeret, valójában nem szereti senki. Nem szeretem a semmilyen előadókat, az egyéniségek számítanak, és Krisztián egyértelműen az. Ő egy mai, modern pop-rock előadó, egy nagyon dögös hanggal, és együtt meg fogjuk találni azt az utat, ahol ő lehet a legjobb” – tette hozzá az egyetlen női mentor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik