Szórakozás

Előzetesben a bombával fenyegető vásárhelyi férfi

Hodmezovasarhely-varoshaza(1)(960x640)(1).jpg (Hódmezővásárhely, városháza)
Hodmezovasarhely-varoshaza(1)(960x640)(1).jpg (Hódmezővásárhely, városháza)

Előzetes letartóztatásba helyezte vasárnap a bíróság azt az 50 éves férfit, aki a gyanú szerint a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal felrobbantásával fenyegetőzött.

Amint azt a Szeged 24 is megírta, szeptember 6-án este egy ismeretlen férfihang közölte, hogy bombát helyezett el a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. A fenyegetés miatt a közgyűlés félbeszakadt. A rendőrök bombakereső kutyákkal vizsgálták át az épületet, majd egy óra múlva visszaadták azt a képviselőknek – közölte a Csongrád Megyei Remdőr-főkapitányság.

E közben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt széles körű adatgyűjtésbe kezdtek. Ennek során kiderült, hogy a bejelentést egy belvárosi telefonfülkéből tették meg. A rendőrök a nyomozás során csaknem száz emberrel léptek kapcsolatba, tucatnyi adatot szereztek be és értékeltek. Ennek eredményeként került a rendőrség látókörébe az az 50 éves hódmezővásárhelyi férfi, akit pénteken hajnalban fogtak el lakásán.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a büntetett előéletű férfit kihallgatását követően őrizetbe vette, a bíróság vasárnap ügyészi indítványra egy hónap időtartamra elrendelte az előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik