Szórakozás

Botrányos dolgot állítanak Zámbó Jimmyről

Egykori barátja, Galambos Lajos mesélt a TV2 Frizbijében Zámbó Jimmyről. A két zenész köztudottan jóban volt.

Az elmúlt hetekben ismét az érdeklődés középpontjába került Zámbó Jimmy, akinek fia, Krisztián az X-Faktor egyik legnagyobb tehetsége. Hajdú Péter Galambos Lajost hívta meg a Frizbi stúdiójába, aki készséggel beszélt egykori kollégájáról.


Az, hogy Jimmy és a gyönyörű Gregor Bernadett szeretői viszonyt ápoltak, régi pletyka, ám most Galambos Lajos ennél meghökkentőbb dolgokat is állított Jimmyről Hajdú Péternek.

A zenész elmondta, Jimmy egy lépést sem tett fegyvere nélkül, még a színpadon is ott volt a nadrágjában a pisztoly.  Galambos Lajos elárulta, egy közös fellépésük szünetében Zámbó Pataky Attilára ráfogta fegyverét.


„Miskolcon voltunk a Dáridóval, és Attila mint helyi megkérte Jimmyt, adja át neki a lehetőséget, hogy ő fejezhesse be az estét, ő búcsúzzon el a közönségtől.  Ez amúgy mindig Jimmy előjoga volt, ő úgy érezte, az teszi fel a koronát a produkcióra, aki utoljára lejön a színpadról. Nagy nehezen rábólintott Attila kérésére, de az este folyamán végig csipkelődött Attilával. Odáig ment, hogy még a színpadon is beszólt neki, hogy ne igyon többet. A következő pillanatban, a szünetben lélekszakadva jöttek hozzám, hogy Jimmy elővette a pisztolyát, vele szemben pedig Attila áll. Kiderült, arról szólt a konfliktus, hogy Jimmy mégsem adta meg a lehetőséget a koncert befejezésére Attilának, és ebből lett a baj. Pataky itt szólította Jimmynek utoljára barátját, később Zámbó Imrének hívta már csak” – emlékezett vissza Galambos Lajos, aki azt azonban kizártnak tartja, hogy Jimmy komolyan gondolta, amikor ráfogta Attilára a fegyvert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik