Szórakozás

Jimmy segítette fiát az X-Faktorban

Zambo-Krisztian(210x140)(1).jpg (zámbó krisztián, )
Zambo-Krisztian(210x140)(1).jpg (zámbó krisztián, )

A Király testvérei nem hitték el, hogy a zsűri nem ismeri fel Jimmy fiát, de úgy vélik: a mentorok emberségből jelesre vizsgáztak.

Malek Miklós szavainak különösen örültek. A Borsnak ezt Marietta azzal magyarázta, hogy ő tudja, milyen teher lehet híres, sikeres szülők gyermekeként karriert építeni. Jimmy egyetlen lánytestvére édesanyjával a tévé előtt szorított Krisztiánnak, aki apja unszolása ellenére korábban azért nem énekelt, mert nagyon szégyenlős gyerek volt. „Apja halála után telt meg erővel, és néhány éve nagyon sokat tesz azért, hogy vigye valamire.” A szám végén „a drága arany csillagfény felnézett az égre, az édesapjára. Jimmy segítette őt” – mondta Marietta.

A család bízik a sikeres folytatásban is. És bár látták a lehetséges vetélytársakat, tisztában vannak Krisztián erősségeivel, hiszen korábban egy koncerten már igazolta, hogy egyik stílus után ugyanolyan jól énekelte a másikat. Azt nem tudni, meddig jut el Jimmy fia az X-faktorban, de az biztos, hogy a világhálón rengetegen gratuláltak neki – írja a Bors.

Mint korábban megírtuk, Jimmy fia félve lépett az ítészek elé, amit nem is tagadott. Elismerte, életében nem izgult még annyira, mint bemutatkozásakor. Természetesen édesapja egyik dalát adta elő, amellyel nem csupán a közönséget, de a zsűritagokat is lenyűgözte. Mindannyian elismerték, hogy nagyon tehetséges. Azt is hozzátették, ezt akkor is így látnák, ha nem tudnák, ki az édesapja. Mindannyian arra biztatták a fiatalembert, merjen önmaga lenni. Ugyanakkor azt is kijelentették, bár az X-Faktor színpadán megidézte édesapja szellemét, de már most megcsillant az egyénisége. Krisztián mérhetetlenül alázatosan fogadta a dicsérő szavakat, melyeket meg is könnyezett. A mentorok végül négy igennel továbbjutatták a tehetséges énekest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik