Szórakozás

Kiszel Tünde titokban gyereket vár?

kiszel-tunde(430x286)(1).jpg (kiszel tünde, )
kiszel-tunde(430x286)(1).jpg (kiszel tünde, )

Egyik olvasónk szerint Kiszel Tünde terhes, csak titkolja. Mindezt arra alapozza, hogy a naptárdívát a közelmúltban nőgyógyásznál látta, és mint mondja, Tünde többször is a hasára tette a kezét.

A hír természetesen bennünket is lázba hozott, hiszen valóban nagy szenzáció lenne, ha Donatellának kistestvére születne. Azért, hogy az igazságot kiderítsük, megkerestük az érintettet is. Tünde csak mosolygott a felvetésen, bár azt nem tagadta, valóban járt nőgyógyásznál.

„Tényleg láthattak az említett helyen, de nem várok kisbabát. A szokásos szűrővizsgálaton vettem részt. Szerencsére teljesen egészséges vagyok. Bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Donatellának kistestvére legyen, ez most nem aktuális. Jelenleg nincs komoly kapcsolatom, második gyermeket pedig csak akkor vállalnék, ha megtalálnám a megfelelő partnert. Donatellával már beszéltünk erről, ő egyébként valóban szeretne egy kistestvért” – mondja az örökifjú híresség, aki ugyan életkorát nem akarja elárulni, de annyit hozzáfűzött a témához, ma már a nők egyre később vállalnak gyereket, és amint a példa mutatja, még az 52 éves Fehér Annának is szép, erős, egészséges babája született.

Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Tündének Donatella a második gyermeke, mivel tragikus módon elveszítette első babáját. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt követően hamarosan teherbe esett, és megszületett Donatella.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik