Szórakozás

Milliókat ér Várkonyi Andrea meztelen teste

Jogosan vetődik fel a kérdés, miért csak az RTL-es műsorvezetőket szeretnék levetkőztetni, miközben a TV2-nél is számos bombázó dolgozik? Mint kiderült, rájuk is pályáznak.

Mint ahogyan arról tegnap beszámoltunk, az egyik magazin milliós gázsit fizetne Ördög Nórának, Lilunak, illetve Erős Antóniának, ha felfednék bájaikat. A tárgyalásig azonban el sem jutottak még az említett sztárokkal, hiszen az RTL Klub szabályai szerint képernyőseik nem vetkőzhetnek, de mint tudjuk, az említett hölgyek egyébként sem kívánják nyilvánosság előtt ledobni a textilt.

Miután megjelent a cikkünk, többen felvetették, miért nem kopogtat a lap a TV2-nél, hiszen ott is vannak olyan tévések, akiket szívesen megnéznének a rajongók ruha nélkül is. Egyebek mellett Várkonyi Andrea, Tatár Csilla, Demcsák Zsuzsa és Gaál Noémi neve is felvetődött. Közülük korábban Demcsák Zsuzsára a Playboy is pályázott, de nem sikerült meggyőzni.

„Természetesen szóba kerültek TV2-es sztárok is, de őket is szabályok kötik, csakúgy, mint a konkurencia nagyágyúit. Elsősorban Várkonyi Andreát szeretnénk címlapra tenni. Számunkra ő szintén milliókat érne. Egyik alkalommal készítettünk egy felmérést, amelyben Liptai Claudia után éppen Várkonyi Andreára voltak a legkíváncsibbak az olvasóink. Sajnos Andrea sem az a karakter, akit könnyen rá lehetne venni egy meztelen fotózásra, persze nem adjuk fel. Miután Liptai Claudiát már levetkőztették, őt mi már nem kívánjuk meggyőzni” – árulta el a lap illetékese a Hír24 érdeklődésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik