Szórakozás

Megírták: „Zátonyra futott Détár Enikő házassága”

Bár sokan azt gondolják, a celebek élete csupa öröm, házasságuk pedig maga a mennyország, ők sem élnek másképpen, mint az átlag. Erről beszéltek a TV2 Naplójában.

Détár Enikő is tudja, hogy egy kapcsolatban mindig vannak konfliktusok, és bár sokan irigylik az életüket, azt állítja, időnként náluk is vannak problémák.

„A Rózsák háborújában egy válófélben lévő házaspárt játszunk. Mi a valóságban huszonnyolc éve vagyunk együtt, de szerencsére sosem volt válság a kapcsolatunkban. A sajtó persze megírta, hogy zátonyra futott a házasságunk, de ez nem így van. Vannak titkaink is a kapcsolatunkban, természetesen nem osztunk meg mindent a sajtóval. Előfordult már, hogy egyszer egy vita után véletlenül egymásra csaptuk az ajtót vagy beszóltunk a másiknak, ám a humor nagyon fontos, és ezzel sok mindent meg tudtunk oldani” – mesélte Enikő.

De nem Détár Enikő és Rékasi Károly az egyetlen páros, akik összevesznek néha, majd kibékülnek. Xantus Barbara úgy érzi, egy nagyszerű ember mellett élt, és azt is tudja, sosem szabad haragban elválni a másiktól. „Azért, hogy átvészeljem ezt az időszakot, több türelemre van szükségem. Úgy gondolom, kicsit külön kell lenni a másiktól, hogy rájöjjünk, hiányzik-e vagy nem” – vallja Barbara.

Varga Feri és Balássy Betti saját állításuk szerint képes azon összeveszni, hogy ki vigye ki a szemetet, de komoly dolgokban mindig egyetértenek. „A problémák időnként gyűlnek, ezeket nem szabad így hagyni, mindent meg kell beszélni, mi is így teszünk” – állítja az ismert házaspár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik