Szórakozás

Rékasi: a kórházból a szilvafára

Három óra hosszat élvezte csak a gondtalan pihenést Rékasi Károly. Mentő vitte kórházba – írja a Bors.

A Barátok közt sztárja feleségével, fiával és középiskolai barátaival hétvégi pihenést tervezett. Miután elfoglalták szállásukat egy alföldi kastélyban, egyik pillanatról a másikra elvesztette eszméletét. Felesége talált rá. Détár Enikő azonnal hívta a mentőket, akik percek alatt ott voltak.

Már a szolnoki kórházba menet kiszűrtek több olyan ijesztő lehetőséget, mint a stroke vagy szívinfarktus. Jelenleg egy rafinált vírust sejtenek a rosszullét hátterében, de Rékasinak egyelőre fogalma sincs, hol juthatott a kór a szervezetébe, hiszen napokig ugyanott tartózkodott, ugyanazt az ételt-italt fogyasztotta, mint családja többi tagja.

A színész még lábadozik, erőnléte elmarad a megszokottól, gyenge és émelyeg. Még vizsgálatokra jár, de ha kiderült, mi okozta a problémát, soha többet nem beszél róla.

Rékasi saját honlapján is beszámolt az esetről. Felesége írása szerint viszont azóta visszatérhetett az élet a normális kerékvágásba.Détár Enikő hétfőn este fél tízkor úgy döntött, szilvás gombócot készít a családnak, amihez már férje szedte a szilvát a kertben. Este 10.30-kor 30 gombóc egy tálban az asztalon. “Lehet, hogy nem vagyunk normálisak – de ez így számunkra egy szuper közös este volt! :)” – írta honlapján a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik