Szórakozás

Ez történt a Cini arcában lévő csontszilánkokkal

zalatnay-sarolta (zalatnay sarolta)
zalatnay-sarolta (zalatnay sarolta)

Zalatnay Cini visszatért a színpadra és tíz kilóval könnyebben sokkal jobban érzi magát, mint korábban. Néha még fáj a feje, de alapvetően már gyógyultnak mondja magát.

Az énekesnő két hónappal ezelőtt mindenkire nagyon ráijesztett, ugyanis hirtelen rosszul lett és kórházba került. Kiderült, hogy arcidegzsábája van, ami miatt megoperálták. A híresség túl van a nehezén, már dolgozik. Azt mondja, jól bírja a strapát, még a 36 fokos melegben sem kellett lemondani a fellépéseit.

„Nagyon jól esik, hogy a koncertek után sokan megkeresnek, érdeklődnek az egészségi állapotomról. Mindenkit megnyugtatok, hogy már rendben vagyok. Időnként még kicsit fáj a fejem a melegtől, de ez már nem gond. Egy gyógyszert szedek, amire még körülbelül fél évig szükségem lesz az egyensúlyérzék miatt” – mesélte Cini, akivel ráadásul egy kisebb csoda is történt, miközben lábadozott.

Korábban arról számolt be a Hír24-nek, hogy az arcában csontszilánkokat találtak és ezeket vélhetően műtéti úton távolítják majd el. A szilánkok azonban időközben eltűntek, az orvosok szerint felszívódtak, így Zalatnay Saroltát már nem kell megoperálni.

Cini a leadott 10 kiló miatt is sokkal jobban érzi magát, de a színpadi mozgásban az is segíti, hogy lekicsinyítette a kebleit. Az énekesnő a Hír24-nek azt mondta, ha már így alakult a helyzet, most már szeretné megtartani a jelenlegi testsúlyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik