Szórakozás

Felépült rémisztő betegségéből Zalatnay Sarolta

zalatnay cini (Fotó: TV2 / press.tv2.hu )
zalatnay cini (Fotó: TV2 / press.tv2.hu )

Hat héttel ezelőtt komoly betegségen esett át Zalatnay Sarolta. Az énekesnő csak a Hír24-nek beszélt arról, most milyen állapotban van.

Cinire az utóbbi időben rájárt a rúd. Miután lekicsinyítették a mellét, azt gondolta minden egészségügyi problémája elmúlik, de ez sajnos nem így történt. Hat héttel ezelőtt az énekesnő nagyon megijesztette a családját, ugyanis rosszul lett. Mint kiderült, gyötrő fájdalmai hátterében arcidegzsába állt.

Aggasztó volt az is, hogy a betegsége következtében fél szemére majdnem megvakult. Ezt követően teljes ideggyógyászati kivizsgálásnak vetették alá a hírességet, és az arcát is megoperálták.

Cini szerencsére mostanra túl van a nehezén. A hétvégén már fellépett a Magyar Dal Napján is.

„Sokkal jobban vagyok. Az orvosok azt mondták, hogy körülbelül hat hét alatt épülök majd fel, ami végül beigazolódott. Már nincsenek fájdalmaim, nem szédülök és szerencsére már a hátam sem fáj, ami a mellműtétnek is köszönhető” – újságolta az énekesnő, aki láthatóan jobb formában van.

A betegsége miatt rengeteget fogyott, amit nem bán, bár mint állítja, másképpen szeretett volna megszabadulni a kilóktól. Azt mondja, most már edzeni szeretne, hogy izomzatát is újra felépítse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik