Szórakozás

Ijesztő hírek a börtönben lévő Damuról

Damu Roland (Damu Roland)
Damu Roland (Damu Roland)

Hetek óta nem hallani Damu Rolandról, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti. Egyesek szerint ez csak a vihar előtti csend. A Hír24 a színész ügyvédjét arról faggatta, milyen állapotban van ügyfele.

Ruttner György nem köntörfalazott, azt mondja, ügyfele nagyon nehezen viseli a jelenlegi helyzetet. Pontosabban azt éli meg nehezen, hogy állítása szerint ártatlanul kell börtönben ülnie. Mint ismeretes, a TV2 egykori sztárja mindig is azt hangoztatta, semmiféle bűncselekményt nem követett el, nem erőszakolta meg és nem bántalmazta barátnőjét. Ennek ellenére a bíróság mégis bűnösnek találta, és letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Ruttner György azt is elmondta, fizikálisan jól van Damu Roland, próbálja magát tartani, hogy ne roppanjon össze. Ugyanakkor a Hír24-nek Damu ismerősei azt mondták, hiába egészséges jelenleg a színész, attól félnek, hogy a stressz, a bánat hamarosan fizikálisan is megbetegítheti. Mindezt arra alapozzák, hogy a híresség már korábban is rosszul lett a feszültségtől, a börtönbe vonulása előtt szívinfarktus gyanúja miatt kórházba is került, végül onnan vitték be.

Damu ügyvédje érdeklődésünkre arról is beszámolt, hogy ügyfele továbbra is dolgozik a börtönben, konyhai munkát végez. Ez a feladat legalább arra jó, hogy lefoglalja magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik