Szórakozás

A durva rendőri intézkedés miatt lett rosszul Pákó? – Kipakol

Fekete Pákó csak a Hír24-nek beszélt arról, mi okozta rosszullétét a hétvégén. Már jobban van, de kivizsgálásra készül, hogy kiderülhessen, mi áll rosszulléte hátterében.

A mulatós zenész a napokban eltűnt, amivel nagyon megijesztette barátait. Azt mondja, oka volt annak, hogy kikapcsolta a telefonját.

„Tényleg rosszul éreztem magam. Nagyon fájt a fejem, szédültem, gyenge voltam. Ráadásul az utóbbi időben le is fogytam. Azt gondolom, mindez az idegeskedésnek tulajdonítható, amit Bence miatt éltem át. A múlt héten ráadásul teljesen jogtalanul bevittek a rendőrségre, mert a fiam óvodájánál voltam. Bírósági határozat van rá, hogy találkozhatok Bencével, mégsem engedik. Indok nélkül tartottak bent a rendőrségen, ami miatt nagyon kikészültem. Emiatt bepereljük őket. Ráadásul szombaton szintén nem hozta el a volt párom a kisfiamat a megadott helyre, ami miatt szintén kiborultam. Ezek miatt lettem rosszul. Azért kapcsoltam ki a telefonomat, hogy egyedül lehessek, összeszedhessem magam” – árulta el a híresség, aki most ismét reménykedik, ugyanis mára újabb időpontot kapott a bíróságtól, hogy találkozhasson Bencével.

 

Pákó a Hír24-nek azt mondta, szinte biztos benne, miszerint gyermekének anyja újra megakadályozza, hogy láthassa a gyermekét.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, Pákó expárja maga alatt vágja a fát azzal, hogy nem tartja be a hatóság előírását, így ugyanis akár azt is elérheti, hogy elveszik tőle a kisfiút, és végleg Pákóra bízzák a felügyeletét. A híresség ennek persze nagyon örülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik