Szórakozás

Baby Gabit megtámadták a nyílt utcán

baby gabi (baby gabi)
baby gabi (baby gabi)

Baby Gabi nemrég egy önvédelmi tanfolyamon vett részt. Az énekesnőt ugyanis korábban megtámadták, így hosszú ideig rettegésben élt.

Szörnyű időszakon kellett keresztülmennie Baby Gabinak, akit teljesen váratlanul megtámadtak az utcán. Az énekesnőnek csak a lélekjelenlétén és a szerencséjén múlott, hogy nem történt komoly baja. Ám a történtek így is súlyos nyomot hagytak a lelkében.

Így az eset után még gyakran előfordult, hogy Baby Gabi csak úgy mert kilépni az autóból, ha közben valakivel telefonon beszélt.

„Minden nap úgy mentem haza, hogy iszonyatosan nagy félelemmel szálltam ki az autóból. A barátnőm hívtam, vagy volt úgy, hogy bárkit, aki felvette és ráért” – kezdte a visszaemlékezést a Fókusz kamerái előtt Baby Gabi, aki addig, amíg be nem ért a lakásba képtelen volt megnyugodni.

„Mindig elmeséltem, hogy épp mit csinálok. ‘Most szálltam ki az autóból, most szálltam be a liftbe’. Amikor már bent voltam a lakásban, csak akkor mertem letenni a telefont” – mesélt sajátos védelmi technikájáról az énekesnő, aki most egy önvédelmi tanfolyamon is részt vett, hogy bebiztosítsa magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik