Szórakozás

Baby Gabit nagyon megbántották

Meglepődött és különösnek találta Baby Gabi, hogy a pluszkilókkal rendelkező nők ágybéli gátlásosságával kapcsolatos témához hívták meg vendégnek a TV2 Mokkájába.

Az énekesnő leszögezte, van mondanivalója az üggyel kapcsolatban, bár nem érzi magát túlsúlyosnak. Gabi azt azonban nem tagadta, volt, hogy bántó kritikát kapott egy férfitól az első randevún. „Volt olyan, hogy elmentem randira, úgy éreztem, tök jól nézek ki, majd a pasi egy óra múlva így szólt: Helló, hoztad az úszógumikat is?”


Az énekesnő elmesélte, hogy természetesen azonnal otthagyta az illetőt, sőt, úgy érzi, talán rá is kellett volna borítani valamit. „Én biztosan nem így adnám a másik tudtára, hogy túlsúlyosnak találom, van ennek kulturáltabb módja is” – vélekedik Gabi, aki jelenleg is keresi az igazit.

Gabi arról is beszélt, hogy ennek az ellenkezője is megtörtént már vele, volt olyan férfi is, aki nem engedte neki a fogyókúrát. „Azt mondta, ha csak egy is kilót fogyok, ad egy pofont” – emlékezett vissza a Baby Sisters egykori tagja.

Az énekesnő arról is őszintén mesélt, többször előfordult, hogy nem érezte jól magát a bőrében, de most sokat tesz azért, hogy ez ne így legyen, hetente öt-hat alkalommal jár edzeni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik