Szórakozás

Vért hányt Némedi Mari, most meg vetkőzne

némedi-mari (némedi mari, )
némedi-mari (némedi mari, )

A színésznő annyira elkeseredett, hogy már a testét is megmutatná egy magazinnak ha jó pénzt adnának érte. Állítja, teljesen kifosztották.

Mint ahogyan arról a Hír24 beszámolt, Némedi Marit a napokban rohammentő vitte kórházba, mert vért hányt. Az intenzív osztályon kiderült, hogy elrepedt a nyelőcsöve, ami akár az életébe is kerülhetett volna. Orvosai szerint csak úgy úszhatja meg, hogy megismétlődjön a tragédia, ha kerüli az idegeskedést. Állítása szerint ez azonban nem könnyű, hiszen folyamatosan fenyegetik, ráadásul teljesen kifosztották.

A színésznő jelenleg otthonában lábadozik és hát sok ideje van arra, hogy gondolkodjon, vagy leginkább rettenetes helyzetén rágódjon.

„Elkeseredésemben már az is megfordult a fejemben, hogy levetkőzöm valamelyik lapnak, ha jól megfizetik. Ha mások megteszik, én is megmutatom a mellemet, ha azzal segíthetek magamon. Alig van fellépés, az emberek nem költenek szórakozásra. Ami a szinkronból bejön, nem elég a megélhetésemre. Az albérlőim továbbra sem akarják kifizetni a tartozásukat, így valamit tennem kell” – panaszkodott Mari.

A színésznő azt is elárulta, mellkorrekciós műtétre lenne szüksége, ugyanis nem teljesen egyformák a keblei. Ennek az az oka, hogy korábban az egyik mellében találtak valamit, amit ki is vettek. Szerencsére ebből aztán nem lett komolyabb problémája Marinak, de a műtét nyomait máig magán viseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik