Szórakozás

Némedi Mari: „Halálomon vagyok”

némedi mari (némedi mari, )
némedi mari (némedi mari, )

Teljesen padlón van Némedi Mari színésznő. Azt mondja, 5 millió forinttal húzták le és annyira összeomlott, már dolgozni sem bír. A megoldást a miniszterelnöktől várja.

Némedi Mari teljesen maga alatt volt, amikor beszéltünk. Azt állítja, élete legrosszabb periódusában van, egyszerűen nem látja a kiutat. Úgy érzi, bele fog halni ebbe az állapotba, ha valaki gyorsan nem segít rajta. Amióta elveszítette szeretett édesanyját még nehezebben viseli a lelki megpróbáltatásokat.

„Úgy érzem, hogy a jelenlegi törvények nem a tisztességes állampolgároknak kedveznek. Hiába van papírom arról, hogy tartoznak nekem, nem tudom érvényesíteni az igényemet. Az utóbbi időben többen is átvertek. Jóhiszeműen kiadtam a lakásomat, és úgy léptek le a bérlők, hogy rengeteg adósságot hagytak hátra, nem fizették a rezsit, amit a hatóságok természetesen rajtam, mint tulajdonoson hajtanak be. Én meg hiába követelem a pénzemet, mindenki csak röhög a markában és eszük ágában sincs megadni a tartozásukat. Pedig már azt is felajánlottam, fizessenek részletekben” – meséli Mari, akit saját elmondása szerint 5 millió forinttal károsítottak meg az utóbbi időben.

A színésznő annyira elkeseredett, hogy már csak egy utat lát járhatónak helyzete rendezésére. Be szeretne jutni Orbán Viktorhoz, akinek átadná azt a listát, amely azok nevét tartalmazza, akik becsapták. A híresség szeretne javaslatot tenni, hogy hozzanak létre olyan törvényt, amely sokkal jobban védi a bérbeadókat, mint a jelenlegi.

Némedi Mari retteg attól, hogy senki nem siet a segítségére, és akkor végleg összeomlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik