Szórakozás

Döbbenetesen néz ki VV Veronika

Igencsak átalakult mióta nem láttuk. Már nyoma sincs rajta a villában felszedett súlyfeleslegnek és frizurája is új.

VV Veronika előkerült, vagyis, ahogyan ő fogalmaz, valójában el sem tűnt. Bár ismerősei a Hír24-nek korábban azt állították, nem tudják elérni a beteg lányt, és ezért aggódnak érte, Veronika szerint bárki bármikor beszélhetett vele. Ez az állítása mondjuk kissé sántít, mert se nekünk, sem pótmamájának nem vette fel a telefont napokon keresztül.

Az egykori villalakó a napokban a Reflektor magazin elé állt, hogy megmutassa él és virul. Már nyoma sincs rajta a rettenetes betegségének, amiről eleinte azt gondolta, hogy húsevő baktérium. Mint ahogyan arról a Hír24 is beszámolt, Veronika barnulni szeretett volna, ezért egy speciális injekciót adott be magának, ám a tű nem volt elég steril, így megfertőződött.

A történtek miatt a lánynak nagy fájdalmai voltak, még kórházba is került. Erről egyébként csak most számolt be. Az orvosok antibiotikummal kezdték kezelni, ami láthatóan segített, ugyanis makulátlannak tűnik a bőre, nyoma sincs rajta sebeknek.

Ráadásul frizurája is új. Haja most éppen szőke és hosszú. Azt sem titkolja, hogy új férfi van az életében. Állítja, ez még nem szerelem, csak barátkoznak. Azt viszont cáfolta, hogy ez a férfi – akit már régebben ismer – Cristofel lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik