Szórakozás

Függőségben szenved VV Attila?

vv attila (vv attila)
vv attila (vv attila)

A ValóVilág ötödik szériájának nyertese sorra teszteli hazánk éttermeit. Attila mindenhol halászlét kóstol.

Új hobbit talált magának VV Attila. A valóságshow-szereplő ezúttal nem egy újabb tanfolyamon vesz részt, s nem is a lakáskeresésben éli ki magát. Az egykori összeférhetetlen játékos most a gasztronómia világában tesz felfedezést. Persze nem kell azt gondolni, hogy Attilából lesz a jövő sztárséfje.

Az egykori reality-szereplő csak kóstolgatja az ételeket. Azok közül is kifejezetten egyet, méghozzá a halászlét. Egyesek szerint a híresség már-már függő. Attila most éppen arra vállalkozott, hogy amerre csak jár, leteszteli, hogyan készítik a magyarok egyik kedvenc ételét.

A VV5 nyertes megfordult már Balatonfüred éttermeiben, ahogy Visegrádon is tiszteletét tette egy-egy vendéglátó-ipari egységben, hogy kritikát mondhasson az ott fogyasztott halászléről. Attila annyira komolyan veszi a tesztelést, hogy a minap késő este is felkerekedett, hogy egy budai étterem főztjét véleményezhesse.

Kinga egykori szerelme saját mércéje szerint, egy ötfokú skálán értékeli az elfogyasztott halászleveket, melyek közül eddig a Visegrádon ízlelt nyerte el leginkább a tetszését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik