Szórakozás

Hivatalosan is kiürült a ValóVilág villája

Tegnap tartotta a ValóVilág villájának záróbuliját VV Attila, aki tíz kiválasztottal költözött vissza a luxusbörtönbe.

Hosszú kiválasztási folyamaton mentek keresztül azok a szerencsések, akik csütörtökön néhány VV-s társaságában beköltözhettek egy időre a ValóVilág villájába. A tíz civil nagy örömmel vetette bele magát a tiszavirág életű villalétbe, mely mindössze egy napig tartott.

Attila, Péter és Kinga már nagyon várták az alkalmi beköltözőket. „A mai VillaParty a vártnál is jobban sikeredett. A program a következő volt. Mi exvillalakók már bent vártuk a 10 vendéget a villában. Megérkezés után körbevezettünk mindenkit a villa teljes területén. Még a tükörüvegek mögött az úgynevezett cross-ban is jártunk ahol a kamerák mozogtak. Tehát megmutattuk a helyszínt a villalakók, és az operatőrök szemszögéből is. A továbbiakban mondtunk egy kis köszöntőbeszédet az étkezőasztalnál, ahol egyből elkezdődött a sztorizgatás. Hogy oldjuk a hangulatot természetesen némi pezsgő, és sör is rendelkezésünkre állt” – írta közösségi oldalán VV Attila, aki egykori villatársaival feladatokkal is készült a friss beköltözőknek.

„A délután felénél Rubin Kristóf a Való VIlág főszerkesztője tartott egy kis előadást VV működéséről, ami még nekünk is nagyon érdekes volt annak ellenére, hogy ott éltünk bent hónapokig. Ezután következett a feladat, ami váratlanul a szokásos módon a postaládába érkezett. Kinga felolvasta a vendégek pedig 15 percet kaptak, hogy végrehajtsák” – osztotta meg rajongóival VV Attila, aki ezzel a partyval végleg lezárta a villalét időszakát.

„A party végén amikor a vendégeink elhagyták a területet mi hárman Kinga, Peti és jómagam még kicsit maradtunk, rendett tettünk, a héliumos lufikat kivittük az udvarra és a kupolán keresztül elengedtük őket, hogy szálljanak el a messzeségbe, ezzel szimbólikusan mi is elbúcsúztunk a villától. Mert tudjátok ahogy az orákulum mondta..: ” Minden aminek kezdete van egyszer véget is és..” A Való Világ 5 számunkra a mai napon ért igazán véget. Köszönjük nektek hogy velünk voltatok…” – emlékezett vissza az ominózus villapartyra közösségi oldalán VV Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik