Szórakozás

Kiteregette szexuális életét a megasztáros

kökény-attila (kökény attila, )
kökény-attila (kökény attila, )

Amerikai kutatók szerint sok kisgyerekes pár a nyaralás alatt kerül újra közel egymáshoz. Szerintük az egzotikus és a hajós utak, valamint a szerelem legendás városai korbácsolják fel leginkább a libidót.

Rubint Réka és Kökény Attila úgy vélik, a helyszín szinte mindegy, a lényeg, hogy kettesben lehessenek párjukkal.

Kökény Attila a TV2 Mokkájában arról beszélt, hogy amióta legkisebb gyermekük, Lalika megszületett, ritkábban utaznak el kettesben, mert a kisfiú nagyon hiányolja őket, ha otthon vannak, akkor pedig sokszor velük alszik. Az énekes és felesége, Aranka időnként azonban kettesben utazik el, így nekik is volt olyan nyaralásuk, amikor kapcsolatuk új lendületet kapott a megszokottnál  több intim együttlét miatt.


Rubint Réka és Schobert Norbi soha nem tagadták, hogy az átlagosnál nagyobb a libidójuk, és 6-8 hetente szerét ejtik annak, hogy pár napig csakis egymásra figyeljenek. Ilyenkor a gyerekek a nagymamánál vannak, és ha elutaznak, akkor is viszik magukkal a fitneszlady mamáját. Réka elmondta, többször is előfordult, hogy nyaralás alatt esett teherbe, ugyanis olyankor még többet szerelmeskednek egymással, ráadásul úgy érzik magukat, mint a kamaszok. A háromgyerekes anyuka most a legnagyobb nosztalgiával a tavaszi, maldív-szigeteki naptárfotózására emlékszik vissza, ahol hatalmas boldogságban és szerelmi szenvedélyben töltöttek el pár napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik