Szórakozás

Fesztiváloznak a Jóban Rosszban sztárjai

Ullmann Ottó és Baronits Gábor együtt kapcsolódnak ki az EFOTT-on.

Baronits Zsolt a legendás Syrius együttes vezetője és egyben szaxofonosa, valamint idősebb Ullmann Ottó, a zenekar basszusgitárosa, két nagyszerű zenész és két gyermekkori jó barát. Szinte magától értetődő, hogy fiaik is a színpadon találták meg helyüket. Az pedig egyenesen sorsszerű, hogy Baronits Gábor és az ifjabbik Ullmann Ottó egy sorozatban kaptak szerepet, és ennek köszönhetően ugyanúgy jó barátokká váltak, mint felmenőik. Mindkét színész élete igen betáblázott, de igyekszenek közös időpontot is rögzíteni naptárukba: ezen a nyáron az EFOTT-on kapcsolódnak ki.

Ulmann Ottót és Baronits Gábort összeköti az egykori Syrius zenekar emléke, ám barátságukat a Jóban Rosszban című sorozatnak köszönhetik. Előbbi Csillagkút polgármesterét alakította, míg utóbbi Halász Kristófot játssza, napjainkban is. A közös munka során egyre több lett a közös program is, s most éppen a velencei EFOTT szabadidős kínálatából válogatnak.

– Gáborral már nagyon régóta ismerjük egymást, közös szakmai terveink is vannak. Pár éve ugyanis a fejembe vettem, hogy felújítom a Syrius dalokat, s mivel ő is szaxofonozik, akár az édesapja, és a dalok jogait is ő örökölte, felkértem, hogy vegyen részt a projektben. Örömmel vállalta. Ám sajnos mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, ritkán találkozunk. Ezért is gondoltam, együtt fesztiválozhatnánk, legalább egy koncert erejéig – árulta el a sokoldalú művész, aki előszeretettel látogat nagyrendezvényeket, mégis közben attól tart, hogy a buli hevében elkeveri értékeit.

– Most hallottam, hogy az EFOTT-ra bevezették a TakarékPont Fesztiválkártyát, így amitől féltem, egy csapásra megoldódott. Szerintem ez sok fiatal életét könnyíti meg, hiszen így még a legnagyobb delíriumban sem veszíthetik el pénzüket! Ráadásul nagyon izgalmasnak tartom ezt a készpénz nélküli virtuális világot – mondja az újdonságokat kedvelő Ottó, aki a koncertek mellett a színes sportprogramokat sem hagyja ki Velencén.

– Pár hete volt szerencsém részt venni egy EFOTT-ot promotáló sajtóeseményen, ahol a strandfocizásban felmelegedett testemet a 17 fokos tóban hűtöttem. Bízom benne, jövő héten már napsütésben ismételhetem meg a fürdőzést és focizást – tette hozzá nevetve a színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik