Szórakozás
király viktor és barátnője (király viktor és barátnője)

Megházasodik a TV2 sztárja?

A lassúzási világrekord felállítása kapcsán beszélgetett Király Viktor Tatár Csilláékkal a Mokkában. A szép műsorvezető az első adandó alkalommal provokálni kezdte az énekest.

Korábban a témában:

Király Viktor és Zséda közös duettjére ringatóztak a párok a lassúzási világrekord megdöntésekor. A két énekes nem perdült táncra, annál is inkább, mert Viktor nem szeret táncolni, már ami a civil életét illeti. Ez azért is furcsa, mert az énekes párja táncosnő. Az egykori megasztáros úgy véli, az ellentétek vonzzák egymást.


“A színpadon  nagyon szeretek mozogni, de azon kívül szégyellős vagyok, olyan furcsa, hogy rángtatni kell magamat. Ha elmegyünk egy szórakozóhelyre, akkor sem táncolok” – szögezte le mosolyogva Viktor. Ennek hallatán Csilla megjegyezte, hogy az esküvőjén pedig táncolnia kell Viktornak, úgyhogy gyakoroljon, majd megkérdezte: „Mennyi időtök is van?”  Az énekes a kérdére sejtelmes választ adott, de azt azért hozzátette, még nem számolják a napokat.

A margitszigeti rendezvényen egyébként  több híres szerelmespár is feltűnt, mint például Dundika és Majka, akik elmesélték, egy Caramel-dalra szoktak otthon lassúzni.


Dukai Regina és focista párja is ott volt az eseményen.  Az énekesnő bevallotta, életében először lassúzott, ráadásul nem tartja magát táncos lábúnak. “Viszont Robi nagyon tud táncolni” – tette hozzá.

 

 

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.