Szórakozás

Friss! Bűncselekmény a legismertebb magyar sztárok ellen

VV Éva igazi botrányhősnő, aki mindig talál valamit, amin felháborodhat. Ezúttal azon akadt ki, hogy nem engedik be a VIVA Cometre, pedig saját elmondása szerint, mielőtt a ValóVilágban szerepelt, minden gálán részt vett.

A tizenkettedik VIVA Comet gálára készül a magyar sztárvilág, legalábbis a meghívottak. Akad ugyanis olyan celeb is, akit a szervezők vélhetően az ajtón kívül szeretnének látni. „Két nappal a VIVA Comet előtt idén sem tudunk már jegyet intézni. Senkinek sem, tényleg nem!” – írta az egyik szervező a Facebook oldalán. Baukó, azaz VV Éva egyáltalán nem volt rest, és azonnal lecsapott a bejegyzésre. Mintegy 1300 ember előtt közölte, hogy ő sem kapott meghívót. „2 hete telefonáltam, de nem értem miért nem engednek be VV-seket idén! Mielőtt nem az voltam, az az összes Cometre bejutottam!” – célozgatott Éva.

Az egykori villalakó nem először üt meg hasonló hangot, korábban már élő műsorokban is kiverte a biztosítékot furcsa viselkedése. A szervezőktől azonban választ egyelőre nem kapott, legalábbis nyilvánosan nem. Az

Ráadásul a ma esti gálára készülve bombariadóval zavarták meg a sztárok felkészülését. Ezzel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén elmondták: csütörtök délután egy XVIII. kerületi nyilvános fülkéből telefonált egy férfi a rendőrségre. Azt mondta, a Papp László Sportarénában este nyolc órakor bomba fog robbanni. A rendőrség délután három órakor kiürítette az épületet és megkezdték az átvizsgálást. Az átvizsgálás még tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik