Szórakozás

Durva hazugsággal vádolják a brutálisan összevert RTL-est

Bár VV Éva és Veronika korábban barátnők voltak, a szőkeség bizalma megingott. Nem hisz abban, hogy Cristofel súlyosan bántalmazta Veronikát.

Igencsak megosztja a közvéleményt az, ami alig egy hete történt VV Veronika és Cristofel között. Az egykori szerelmespár viszonya megromlott, s a dolog odáig fajult, hogy Cristofel kezet emelte Veronikára. A lány kórházba került, a kubai csődör pedig a rendőrségen kötött ki. Veronika ugyanis feljelentést tett egykori szerelme ellen, aki elmondása szerint brutálisan bántalmazta őt. Máshogy emlékszik a történtekre Cristofel, aki elismeri, hogy kezet emelt a lányra, ám szerinte semmi brutális nem történt. A történetben akadnak, akik Veronika pártját fogják, míg mások inkább Cristofelnek hisznek. Sajátos helyzetben van VV Éva, aki az egykori szerelmespár mindkét tagjával jóban volt.

Legalábbis eddig. Ugyanis a jelek szerint bizalma kezd meginogni Veronika irányába. „Veronika egyből az újságot hívta sokkos állapotban? Meg a médiát telekürtöli? Állandóan a Petivel t****lt miközben Crissel volt…” – írta közösségi oldalán VV Éva, aki bár elítéli az erőszakot, Veronika reakcióját nem tudja hova tenni. „Elítélem az erőszakot, de ha velem ilyen történne, nem hoznám nyilvánosságra, annyira megviselne lelkileg.” – fejtette ki véleményét VV Éva, aki biztos benne, hogy egykori barátnője túlszínezte a dolgot. „Biztos információkból tudom, hogy semmi baja nincs, de még agyrázkódása sem.” – zárta le a rajongóival való vitát VV Éva, aki nem hisz egykori barátnőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik