Szórakozás

Borsórazzia Mezőfalván

Közösen járőröztek a földeken

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Mezőfalvai Polgárőrség, valamint a Mezőfalvai Zrt. munkatársai tegnap délután borsórazziát tartottak a részvénytársaság területén. A tapasztalat ugyanis az, hogy a borsóérés idején, a tavasz végi – nyár eleji időszakban megszaporodnak a borsólopások. Így a rendőrség évek óta szervez ebben az időszakban razziákat. Az akciók célja egyrészt a lopások megelőzése, másrészt a tolvajok elfogása. Mondta el a Fehérvár24-.nek Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

A tegnapi razziában résztvevő rendőrök, polgárőrök, valamint a cég munkatársainak eligazítására 13.00 órakor került sor a Mezőfalvai Zrt. nagysismándi telephelyének egyik épületében. A résztvevők beosztását, valamint az ellenőrizendő terület felosztását követően a csoportok a cég terepjáróival indultak ki a borsóültetvényekre. A földek közelében tartózkodókat, közlekedőket igazoltatták, autóikat átvizsgálták. A rendőrök tegnap tolvajokat nem fogtak, ami akár sikernek is elkönyvelhető. A fokozott ellenőrzéseket azonban továbbfolytatják, ami a tapasztalat alapján egyértelműen visszatartó erővel bír.

A visszatérő akcióknak a lopások megelőzése mellett azért is van jelentősége, mert az eredetileg vetőborsónak szánt terményeket olyan permetszerrel kezeli a Zrt., amik az emberi szervezetre károsak lehetnek. Mint azt a tegnapi akció során Keresztes Zsolt, a Mezőfalvai Zrt. termelési vezérigazgatója elmondta, több rovarirtó és gombaölő szert is használnak a borsó termesztése során, melyek mindegyikének más negatív hatása lehet az emberre, hogyha a permetezést követő szükséges időt nem várják ki annak fogyasztása előtt. Van olyan szer, ami egy terhes nő esetében például a magzatra lehet káros hatással.

A tapasztalat azonban az, hogy a tolvajok ezen veszélyekkel nem foglalkoznak. A Zrt. területéről is illetéktelenek nemrég olyan helyről kaszáltak le nagy mennyiségben borsót, aminek közelében még tábla is figyelmeztet arra, hogy a területet vegyszerrel kezelték.

A rendőrség felhívja a  lakosság figyelmét arra, hogy olyan árustól, olyan helyről ne vásároljanak borsót, illetve más terményt sem, ahol a termény származási helye nem leellenőrzött!

Azokkal a személyekkel szemben, akiket a hatóság a terménylopáson tetten ér, annak függvényében, hogy az eltulajdonított mennyiség mekkora, vagy szabálysértési, vagy büntetőeljárást kezdeményez, ami utóbbi esetében akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik