Szórakozás

Gigi már a döntő előtt nyert

radics gigi ()
radics gigi ()

A Blikk szerint Radics Gigi akkor is világsztár lehet, ha a Megasztár pénteki fináléjában Szakos Andi győz.

A „Megasztár fiatal őstehetségét” – a bulvárlap információi szerint – amerikai producerek kerülgetik. A Blikk úgy tudja, többen megkeresték a TV2-t, hogy dolgoznának Gigivel, még Los Angelesből is jelentkezett több producer. A lapnak egy névtelen informátor azt mondta, ha minden a tervek szerint alakul, Gigi hamarosan egy kaliforniai stúdióban veheti fel első lemezét.

Szakos Andrea előtt szintén rengeteg kapu nyílik majd ki a Megasztár után. Az énekesnő mindent egy lapra tett fel. Az éneklésből akar élni, akár nyer, akár nem. Lemez és a zenekaros fellépések a cél! – mondta a lány, aki az elszegényedett családját is támogatná a jövőben.

Azt már tudni lehet, hogy pénteken egy dal erejéig Radics Gigi Tóth Verával áll a színpadra. A Megasztár 1 győztese úgy véli, pártfogoltját szinte nem is kell segíteni, annyira tehetséges. Szakos Andrea duettpartnere Caramel lesz, a Búcsúdal szerzője elárulta, a lány prdukciói mély érzelmeket váltottak ki belóle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik