Szórakozás

Elmaradhat a Mega-döntő – Szakos Andi lebetegedett

A rossznyelvek szerint Szakos Andrea annyira beteg, hogy akár a pénteki Megasztár-finálé is veszélybe kerülhet. A csatorna szóvivője azonban cáfol.

Hetek óta gyengélkedik a Megasztár finalistája, Szakos Andrea. A lány már pénteken is torokfájással állt a színpadra, most azonban súlyosbodott az állapota, arcüreggyulladással küzd.

Az énekesnő a Borsnak elmondta, nagyon reméli, hogy a döntőig rendbe jön. “Az orvosom azzal biztatott, ha betartom az utasításait, egészségesen állhatok a közönség elé” – nyilatkozta.

Andi betegsége miatt vetélytársa, Radics Gigi is nyugtalan, a salgótarjáni tehetség szeretné, ha mindketten a legjobb formájukat hoznák a fináléban.


A napilapnak Koltay Tamás, a TV2 sajtószóvivője elmondta, Andrea jó kezekben van, így a nézőknek sem kell aggódniuk, hogy elmarad a döntő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik