Szórakozás

Teljesen kikészült a magyar színésznő – Átoperálják?

Életmentő átalakulásokra van szüksége - mondja Némedi Mari színésznő. A híresség úgy döntött Lakatos Márk segítségét kéri a nagygenerálhoz.

Mari azt állítja, sem a teste, sem a lelke nem tudja megemészteni és feldolgozni a vele történteket, hiszen az utóbbi időben minden szélhámos megtalálta, akiktől teljesen kikészült.  Most azonban elhatározta, szakemberek segítségét kéri és összeszedi magát.

„Teljesen meg akarok újulni. Mivel építész is vagyok, építész szavakkal élve mindenem felújításra szorul belülről és kívülről egyaránt. Komolyan belebetegedtem a sok irigy, csaló gazemberbe, akik kifosztottak, kihasználtak, folyamatosan megloptak, még meg is hazudtoltak, lelkileg is összetörtek. Azért, hogy mindenemet visszakapjam, a régi fényemet, vidámságban, szeretetben pompázó énemet, segítségre van szükségem.” – mesélte a Hír24-nek Terry Black egykori párja.

Azt állítja, most Lakatos Márkban bízik a legjobban, reméli, hogy az ismert stylist segít, hogy a megújult és rendbeszedett lelke és teste összhangba kerüljön. A színésznő azt mondja, most Tina Turner után szabadon rockermami, rockeranya szeretne lenni.

„Az éveket nem számolom, a fénykoromat akarom, és mint tudjuk Lakatos Márk csodákra képes. Az életet élni akarom, fergeteges show-t szeretnék csinálni. És ezért ha kell, akár Szecsődi Karcsival együtt megyünk a műtőbe is, hogy átalakításunkkal – már a magunk lelkiállapotunk miatt is – boldogok legyünk.” – szögezte le a színésznő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik