Egy ideje már tudni lehet, Lola és Brasch Bence egy párt alkotnak. A fiatalok a TV2 Mokkájának vendégeiként arról beszéltek, eddig sem titkolták kapcsolatukat, csak nem szerették volna azonnal végighaknizni a médiát a hírrel.
A két énekes elárulta, egyáltalán nem tartják magukat álompárnak, Bence viccesen megjegyezte, kapcsolatuk „csak szex” és a „gyerekre gyúrnak”, de aztán komolyra fordította a szót. Elmondta, „kollégák” lévén régóta ismerik egymást és mindig is megvolt közöttük a kölcsönös szimpátia, majd kialakult „valami több” is.

Lola úgy érzi, szerelmük elkerülhetetlen dolog volt, főleg miután egy menedzserhez is kerültek, így még többet találkoztak. Kárász Róbert arra volt kíváncsi, nincs-e az énekesek között szakmai féltékenység, ám ők elárulták, soha nem akarják legyőzni egymást. „Mindent szeretek Bencében, elfogadom, amilyen ő” – lelkendezett a lány.
A műsorvezető arra is kiváncsi volt, okoz-e problémát, hogy Loláék és volt kedvese, Baronits Gábor közös társaságba jár. Az énekesnő cáfolta, hogy ez így lenne, de azt is hozzá tette, nincs köztük harag.
